Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek szavalóversenyre

2010.10.15

 

Pósa Lajos: Kis Kelemen és kakas koma

 

Kis Kelemen kakas komát

Hajszol az udvaron:

Kacskaringós szép tollára

Fáj a foga, de nagyon.

Ej, ha egy párt kihúzhatna:

Kalapjához gyönyörűen illenék!

Lengedező bokrétáját

Megbámulnák Bandiék meg Nelliék.

 

Kakas koma gondol egyet

S tetejébe hármat is:

"Várj csak, várj csak, van énnekem,

Ha akarom, szárnyam is!"

Meglibbenti hát a szárnyát,

Annál jobban fut utána Kelemen...

S belefut a pocsolyába,

Azt se tudja: holt-e vagy eleven!

 

Kakas koma jó kedvében

Nagy fennhangon trombitál:

"Segítsetek, szent Habakukk,

Szent Kleofás, Szent Mihály!

Jertek nézni iszapfürdőt,

Minden rangú, minden rendű emberek!

Kis Kelemen, potty, a sárban,

Mint a malac, úgy lubickol, hempereg!"

 

Kakas koma jó kedvében

Addig-addig trombitált:

Juci néni megelőzte

Szent Kleofást, szent Mihályt.

Kihúzza a pocsolyából

Kis Kelement üggyel-bajjal nehezen:

Nini! nem is Kelemen az,

De valami afrikai szerecsen!

 

Juci néni a kút mellett

Mosdatja a szerecsent,

S közbe-közbe, mint a bokrot,

Szidja szegény Kelement.

Kakas koma kukoríkol

Csúfolódó kedvében a palánkon:

"Bizony a szép kakastollnál,

Kis Kelemen, nincs is szebb a világon!"

 

 

Hárs László: Levél az erdőből

 

Az erdőből egy levelet

hozott a posta reggel,

egy száraz tölgyfa-levelet,

néhány sor zöld szöveggel.

 

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,

a nyáridőnek vége,

most már a néma télre vár

az erdő és vidéke.

 

A mackó barlangjába bújt,

elköltöztek a fecskék,

a tisztásokon zöld füvét

lerágták mind a kecskék,

 

Nem hegedül a zenekar;

nagy most a tücskök gondja;

és új divatú kalapot

nem visel már gomba.

 

Szétosztotta a körtefa

a fanyar vackort régen,

nincsen levél a bokrokon,

és pitypang sincs a réten.

 

Minden lakó elrejtezett,

üres az erdő, árva.

S a szélső fán egy tábla lóg:

"Téli szünet van, zárva."

 

Fésűs Éva: Békanóta

 

Békakirály papucsának elveszett a párja,

 nézi erre, nézi arra, sehol se találja.

Kereste a gyereke,

 ebihalak serege,

 egy se lelte, úgy elnyelte

 fekete tó feneke!

 

Szalajtották a kis gyíkot, nézze meg az árkot,

 keresték a náderdőben szitakötő lányok.

Kereste a gyereke,

 ebihalak serege,

 egy se lelte, úgy elnyelte

 fekete tó feneke!

 

Nem találják a papucsot sehol a világon,

 ezért ugrál békakirály ma is mezítlábon!

Kereste a gyereke,

 ebihalak serege,

 egy se lelte, úgy elnyelte

 fekete tó feneke!

Brekeke!...

 

Futózápor

 

Csillog a bozót,

Ága-boga ázik...

Nem jutok szárazon

Addig a házig.

 

Vízben, sárban

Cuppogva járok...

Majd ha bozót leszek,

Esőt kívánok.

 

Ázott ingemet

Tűz mellé terítik,

Fázó testemet

Gyorsan melegítik.

 

Majd ha virág leszek,

Esőre nyílok...

Ázik a bozót,

Csillog-villog.

 

Sulyok József – Madárijesztő

 

Gábor gazda egy nagy karót

leütött a földbe,

rácsavart egy rossz takarót,

megkötötte körbe.

 

Két keze lett seprűnyélből,

feje marék szalma,

rossz kalap lett tökfedője,

szeme két kis alma.

 

Zsákdarab lett a nyaksála,

rossz krumpli az orra,

vállára tett tarisznyája

lenvászonból varrva.

 

Lyukas lábas lába mellett,

lapulevél fedő,

estére már készen is lett

a madárijesztő.

 

Gábor gazda mikor végzett,

meg is elégedett.

- Madár nem megy a vetésre!

Azzal dicsekedett.

 

Egy dolgot ő nem is sejtett,

tévedett egy jó nagyot.

Szívet, amit kifelejtett,

bábu kitől is kapott?

 

Nem mástól, mint jó tündértől,

aki éppen arra járt, súgta:

- Védd meg, fagytól, dértől,

az itt élő, sok madarat!

 

Bábu szólt is: sárgarigók

gyertek a kalap szélére,

verébfiak ugra-bugrók,

a kabátom zsebébe!

 

Tarisznyámat használjátok

búvóhelyül, gerlicék.

Szalma fejem fészketekül

fogadjátok, széncinkék!

 

Harkály, pihenj meg vállamon,

fácánkakas, bújj mögém,

pacsirta, ülj a lábason,

varjúhad, röpülj fölém!

 

Seregélyek víg csapata

röpködd körbe kertünket,

billegetős farkú szarka

tánccal vidítsd kedvünket!

 

Bagolyé a seprű kezem,

hónom alá, denevér!

Látjátok, hogy kicsi helyen,

ennyi madár hogy megfér?

 

Úgy éltek ők kint a réten

együtt, mint jó testvérek,

rongybábutól már nem féltek,

ruhájában elfértek.

 

Hanem egyszer Gábor gazda

kisétált a határba,

rájött, hogy a tákolmánya

társra lelt sok madárba.

 

Nem vált be a karólábú,

nem is lett az rémisztő,

madárbarát lett a bábú,

és nem madárijesztő.

 

Mérge elszállt, jót nevetett,

majd szólt: - Egy madár se féljen,

legfontosabb a szeretet,

ember, állat békén éljen!

 

Kobrehel Károly: A csacsi oroszlán

 

Egyszer egy csacsinak

Egy kicsi csacsinak

– Azaz, hogy nem is volt

Ö olyan kicsike,

A csacsi iskolát

Már rég elvégezte. –

 

Szóval a csacsinak

Nagy ötlete támadt,

El is mondta mindjárt

Az apukájának.

 

"Hogyha én nagy leszek"

Kezdte a kis csacsi

"Én nem szamár leszek,

Én inkább oroszlán

Akarok majd lenni!

 

Rám terhet nem raknak,

Bottal rám nem ütnek,

Hátamra se ülnek,

Én majd úgy csinálok,

Mint az oroszlánok

 

Egy nagyot ordítok,

S állatok, emberek,

Mind-mind megrémülnek!"

 

Apukája se volt

Ma született buta,

Hisz ő volt a vidék

Legnagyobb szamara!

 

Oly nagy volt tudása,

Jobb ha nem is mondom

Hol volt bejárása,

S hogy igazán kiknek

Volt a tanácsosa...

 

Fiának nagy tervét

Végig is hallgatta

S bölcsen mosolyogva,

Jelezte, hogy mindent

 

Nagyon jól megértett

S "iá, iá, iá!"

Kezdett válaszába.

 

"Csacsi vagy te fiam,

Nem jó ez az ötlet,

Nem olyan már mint volt

Valamikor régen

Az oroszlán élet.

 

Mások az emberek

Mint régi időkben.

Ha oroszlán lennél

Ketrecbe tennének,

 

S ha nem sikerülne

Akkor lelőnének,

S lenyúzott bőrödet

Fölhasználnák dísznek,

Hacsak nem szőnyegnek..."

 

De nem rendült ám meg

Csacsi bátor lelke,

Oroszlánnak bőrét

Csak magára vette!

 

Feszült rajta itt-ott

Akár egyet is csak

Begombolni hasán

Nem tudott egy gombot.

 

Oroszlán bőréből

Lába is kilógott,

Füle kikandikált,

Nem látott még senki

 

Oly furcsa teremtést,

Olyan nagy oroszlánt.

(Mert ugyan szamárnak

Nem volt még elég nagy,

-- Ahhoz föl kell nőni... –

 

De egy oroszlánnak

Túl nagy volt a csacsi...)

De nézzük mi történt

Az ottlévők között?

 

Lett ám nagy ijedtség,

Fejveszett rémültség!

A legbátrabbnak se

– Ha volt köztük olyan –

Nem hallhattad szavát

 

Mind csak egyre gondolt

Hogyan menthetné meg

A saját irháját

 

És csak egyre iszkolt!

Nem is nézte útját,

Mind úgy szedte lábát.

Ha hiszitek, ha nem

 

Oly nagy fölfordulás

Lett, hogy én se láttam

Ki volt aki mégis

Ekképpen kiabált:

 

"Fusson ki merre lát!

Mi szörnyű óriás!

Fölfal mindnyájunkat,

Ez éhes oroszlán!

 

Mentse ki-ki magát!"

No de rajtam kívül

Valaki is ottan

A futásra hívást

Aligha hallotta,

De nem is volt szükség

Senkinek a szóra,

Rohant ott mindenki.

 

Szilágyi Domokos: Tréfás mese

 

Mondja egyszer

édesapám:

-- Hallod, fiam,Péter!

Kifogyott már

a padláson a jó kolbászétel,

rakj szekérre

két pár ökröt,

s fogj be négy zsák lisztet,

eredj vélük a malomba,

s hoztok, amit visztek!

 

Én a széna-

hányó villát

két marokra kaptam,

az ökröket

sürge-fürgén

szekérkasba raktam,

befogtam a

négy zsák lisztet,

s: -- Gyű te! hojszra!

csára!

 

Oly igaz, mint

hogy a nevem

Bokorugró Sára.

 

Pali molnár ül a parton,

s mint a szeszgyár,

úgy pipál.

Ráköszönök:

-- Szép jó estét

fényes délben,

Senki Pál!

 

A minap még

itten láttam,

-- hová lett a malma?

Egykettőre megkerítse

élve avagy halva!

 

Mondja erre:

-- Biz a malom meghűlt a sok víztől,

reggel-este,

éjjel-nappal

köhécsel meg prüszköl,

láza is van,

s mint egy dézsa,

földagadt az orra;

-- elment tán a

korcsomába

egy kis forralt borra.

 

Indulnék, de

jön a malom szembe:

hát hóttrészeg!

S azt rikoltja:

-- Itt se vagyok,

megyek és eprészek!

 

Úgy elszaladt,

hanyatt-homlok,

kecskebukát vetve,

mintha várná

az oldalban

eprészni a medve.

 

Uccu, én se

voltam lusta,

a hátára

szöktem,

fölzabláztam-

kantároztam,

aztán --köd előttem,

köd utánam,

elnyargaltunk,

s hogy megtértünk este,

Pali molnár

pipált még s a

csillagokat leste.

 

Az ám, de a

két pár ökör!

s hol a négy zsák

lisztem? --

Elmentek volt

megfürödni

lenn a patakvízben,

arra úszott

épp egy apró

szivárványos ökle,

s bendőjében

eltűnt a liszt

s apám két pár ökre.

 

A molnárnak

fájt a foga

egy kis szekér húsra,      

nosza, nyomban leütötte,

aztán meg is nyúzta,

nyársra húzta,

megsütötte,

istenesen beevett!

 

Mondta is, hogy

nem kóstolt még

ilyen finom szekeret.

 

Mit tehettem? hazamentem,

Édesapám várt már:

-- Hát te, fiam,

Ugyanbiza hol a sújba

jártál? –

 

Elmeséltem,

hogy volt, mint volt,

ő meg nagyot nevetett,

s úgy megdicsért,

majd letépte

kétfelől a fülemet.

 

Szilágyi Domokos: Erdei iskola

 

Jókor reggel

Borzné felkel,

s szólongatja kisfiát:

-- Fékomadta,

szedd nyakadba

lábad, vár az iskolád!

 

Nyúléknál a makogás

miatt majd bedől a ház,

öreg Nyúlné pöröl, pattog:

-- Hogy még mindig itthon vattok?

Nem indultok már soha?

Elszalad az iskola! --

S Nyúlffy Náci, Nyúlffy Nándi

illan, hogy nyomát se látni,

átbucskázik árkon-éren,

ciheresen és fenyéren.

 

Domb alatti Rókalakban

nyögdécselés van, írdatlan:

legifjabbik Róka Róbert

húzza a meleg pulóvert

(a pulóver, hajajaj,

bégetett még a tavaly!),

bekap három füstölt sáskát

s veszi az iskolás táskát.

 

Fa odvában, Mókusvárban

ugyancsak kavarodás van:

Mókus Misi ifiúr

hétalvónak bizonyul.

 

S Farkaslakán ki visít?

Ébresztik Farkas Fricit.

 

Málnavészben Bocsfy Bercit

pillantom meg, csak egy percig:

    telhetetlen papzsák,

    nem kell hogy zargassák,

    alig virrad, ő már

    ott csatangol, kószál,

    amerre a málna --

    napestig zabálna.

 

De most búsan lehuppan:

ó, még csak március van!

Savanyúan, orrlógatva

tovacammog az ebadta.

 

Nyomába táncolva jő

karcsú Ünő Enikő;

nem marad el sohase

Vaddisznódy Emese;

tüskéit kisuvickolta,

frissen totyog Sün Sarolta;

éppen kisütött a nap,

és a derűs ég alatt

Fajdkakassy Flórián

lombokból font glórián

illeg s vele húga, Flóra --

mindjárt kezdődik az óra.

 

Vén cserefa alá, kerek

tisztásra tart a sok gyerek.

Cserfa törzsén, szép virágos

táblán, betűk cifra sorban:

 

KI NEM TANUL, ANNAK CSÖPPEN,

AKI TANUL, ANNAK CSORRAN

      ITT A TUDÁS

 

      És tovább:

VALAHA A NEGYEDKORBAN

ALAPÍTÁ MAMMUTH JÁNOS

EZT AZ ELSŐ ÁLTALÁNOS

ERDŐKÖZI TANODÁT

 

Ide járnak a csöppségek

erdei okosság végett.

Nevelni a sok ebadtát

a jó szülők fölfogadták

Dr. Bagoly Balambért

heti három galambért.

A bölcs Bagoly doktor pedig

    itt működik

márciustól novemberig.

 

Nyúlffyék itt sajátítják

el a káposzta-tan titkát;

Róka Róbert csirkeismét

tanul ma is, holnap ismét,

aztán tacskó-taktikát,

ezer vadász-praktikát;

a Borz-gyerek magol itt,

-- hogy mit? -- főleg tengerit!

Mókus Misi mindent ismer

-- dióhéjban. (Több nem is kell.)

 

Vaddisznódy Emese

a bükkmakk szerelmese,

Frici szakadatlanul

farkasordítást tanul,

s tíztől tizenegyig tombol,

csupa magánszorgalomból.

Sün Sarolta nekilát,

szorgalmasan veszi át

a gömb-geometriát.

 

Fajdkakassy Flóra

zenei óvodát végzett,

s buzgón gyakorolja

most a süketséget.

Karcsú Ünő Enikő

    oly szomorkás:

    nincs tó, forrás

a közelben, pedig ő

magát nézné szünetlen,

s nemcsak a nagyszünetben.

 

Berci Mackó jól járt:

darázsmézet harácsolt,

utána pótórát

vett a téli alvásból.

 

S láss csodát! --: a vásott

erdei iskolások

márciustól novemberig

mindent megtanulnak!

Le hát a kalappal!

 

Mert csoda ez -- azért pedig,

mivel Bagoly Balambér

(heti három galambért)

minden áldott nappal

nyitott szemmel szunnyad!

 

Szabó T Anna: Famese

 

Volt egyszer egy facsalád,

nem volt családfája,

a sok kicsi facsemete

csak felnyurgult, úgy nőtt bele

a faiskolába.

„Értitek a faanyagot?

Minek vágtok fapofát?”

Így faggatta őket legott

a fatanár uraság.

De a sok kis facsemete

inkább csak fagottozott,

fabulákat fabrikált, vagy

fafagyit falatozott,

de a fatudományokhoz

fajankónak bizonyult,

a többi fakocka fejhez

sehogyan se viszonyult.

Eladdig, hogy a fatanár

elfakulva kifakadt:

„Hű, favilla, fakarika!

Ki, fakanál, ki, fakard!

Azt a fancsali fajzatát!

Na, majd megraklak, ne félj!

Fakupa lesz belőletek,

vagy fakutya, sőt, fahéj!

Nem famulus! Mért

kupáljam hát akkor fafejetek?

Ilyen fanyar és fantaszta

 fákat nem is ismerek!

Faramuci, faragatlan

farizeus farakás!”

Addig-addig ordított,

míg berekedt a fatanár,

belefásult, és belátta,

hogy fatális tévedés

ennyi bunkó, tuskó fattyat

tovább nyesegetni, és –

„Fabatkát se ér”-t kiáltva –

nem engedte őket többet

soha a faiskolába.

Így telt hát be a fa-fátum

a pofátlan fapofákon.

 

Nemes Nagy Ágnes: Ki ette meg a málnát?

 

Nagymosást tart medve néni
Két kisfia kérve kéri
„Míg te mosol, licsi-loccs,
málnát szed két kicsi bocs”.
Málnát szednek, ha találnak,
kis húguknak, Marikának.

Szép az erdő mindenütt:
szőke nyírfa, sima bükk.
„Itt a bokor, itt a málna,
Jaj be édes, tömd a szádba!
Szúr a tüske? Annyi baj!
Bozontos a medve-haj”.

Tele kosár, tele bendő,
két kis bocsnak elegendő.
Elnyúlnak a fa alatt.
„Hé! Lopják a kosarat!”
Felriadnak most a zajra,
néznek erre, néznek arra...
„Jaj! Hová lett a kosár?”
Pamat-fülük égnek áll.

El nem rejti azt a fenyves,
akinek a keze enyves!
A két mackó szétszalad,
Fölverik a bokrokat.
„Nézzünk körül ott, a nyúlnál!”
„Répán élek — mondja Nyúl Pál —
meg káposztalevelen,
Olykor meg is reszelem”.

Róka-asszony mondja: ,,Mackók!
Málnát nálam mért kutattok?
Mért csináltok galibát?
Többre tartom a libát!”
Sün Sámuel fa tövében
siklót vacsorázik éppen.
„Nincs ennél jobb eledel!” —
mondja bölcsen Sámuel.

„Mókus! Mókus! Hol a málna?
Nem te vitted föl az ágra?”
„Málna?! Dió, mogyoró,
meg fenyőmag, az a jó!”
Mókus Miklós kedves fickó,
boldog ám a két kis mackó,
mert a fáról leszalad,
s kölcsön ad egy kosarat.

„Nézd csak, nézd csak, ki fut erre?
Senki más, mint Tolvaj Ferke!”
Itt a baj most, itt a jaj!
Egy fatörzsön elhasal,
„Hát szaladjunk most utána?
Nem, ide süss, itt a málna!
Ó, be édes, zamatos,
megszedjük, míg mama mos”.

Tele kosár, tele bendő,
három bocsnak elegendő,
Nincsen otthon már hiba,
málnát eszik Marika.
Itt az este, ágyuk vetve,
alszik három buksi medve.
Medve néni fonogat —
így őrzi a bocsokat.

 

Mókus Peti kalandja

 

Mókus Peti kalandja

Fenyő erdő közepében
Mókus család élt békében
Papa, mama, Mókus Peti,
A nagy erdő őt szereti.

 

A kis Peti ugrándozott
Fáról-fára, játszadozott.
Mamikája egyre mondta,
Kicsi Petit így korholta:

 

Ne menj messze kicsi fiam,
Eltévedsz és tudod mi van
Erdőn túl, a mező végén?
Sok idegen állat lévén,

 

Nem lesz, aki haza hozzon.
Szüleid csak sírnak otthon.
Maradj itt a nagy fák között,
Mogyoródat mind itt töröd.

 

A kis Peti gondolt egyet
Felugrott és lendült egyet,
Mind tovább és messzebb ment,
Az otthonra márt nem figyelt.

 

A nagy piros gomba nézte,
Kérdi tőle: Hová mész te?
Csigaúr a kis házából
Nagy csodálkozással kiszól:

 

Ez a Peti rosszat csinál
Csavargó most e kis betyár
Nem fogad szót mamájának
Rossz vége lesz csavargásnak!

 

A harkály is nézi mostan
Hová Peti ilyen gyorsan?
A Peti csak megy előre,
Szinte rohan a mezőre.

 

Ilyet ő még sose látott
Gyönyörű szép rónaságot
Ringó búzát, ennyi szépet
Arató szép ünnepséget

 

Szorgos kezek rakják sorba
A kévéket nagy halomba,
Hajladozva és dalolva
Hordják már nagy asztagokba.

 

A napocska süt melegen,
Hiszen dél van. - E kis idegen
Törülgeti fejecskéjét,
Ha látnátok ijedtségét!

 

Menne ő már haza gyorsan
Merre induljon el gyorsan?
Tarló szúrja talpacskáját
Nap süti a bundácskáját.

 

Sírva fakad a kis Peti
Ki lesz, aki haza viszi?
Könyörög a kis szemével
Haza gondol kis eszével.

 

A magasba száll a gerle
Nézi a kis mókust egyre,
Csak egy perc és máris repül,
Viszi a hírt ő egyedül.

 

Mókus mama keresi már
Petit, vajon merre, hol jár?
A kis gerle turbékolja
Peti a rónát rója.

 

Mókus mama, mókus papa
Elindul, hogy hazahozza
Szófogadatlan gyermekét
Csavargó kis Petikéjét.

 

Ki ismerné meg most Petit
Mókus papa egyet legyint
Poros kicsi nadrágjára
Könnytől maszatos arcára.

 

Nézze meg az ember mostan
Hová jöttél el ily gyorsan?
Sokkal szebb az erdő itthon
Miért nem maradtál otthon?

 

Kíváncsi voltam, hogy mi van
A nagy rónán. - És ott ki van?
Kis pajtásokat kerestem
Azt hittem, hogy jó lesz nekem.

 

Hazafelé indultak épp,
Kicsi mókus zokogva lép
Erdő őt is várva várja,
Tölgyfaodú visszavárja.

 

A gombácskák integetnek
Csúfolódni ők sem mernek.
Boldogan ér haza Peti
Friss mogyoró várja, - eszi.

 

Szüleinek megfogadja
Többé soha el nem hagyja
Erdő lakta kicsi házuk
Jó fiú lesz, majd meglátjuk.

 

Ugye drága kis gyermekek
Csavarogni ti se mentek,
Szót fogadtok apukának
Öröme van a családnak

 

Zelk Zoltán: Erdőben-berdőben

 

Alszik a szél, föl se kelt,
olyan kedve van ma,
a vihar is lehevert,
a szél öreganyja.

 

Alszik az egész család,
nem fut a szellő sem-
mitől csörren hát az ág,
levél mitől zörren?

 

Nem egyébtől, két madár
röpül éppen erre,
az egyik a hársra száll,
a másik a cserre.

 

Jó a hárs is, a cser is
a fáradt madárnak,
azon is meg ezen is
pihenőt találnak.

 

Éppen arra jártam én,
fák alatt megállva,
hallgatóztam, vártam én:
fütyül-e madárka?

 

Megértettem a szavuk,
ha "csúrr" volt, ha "csírr" volt-
tanúm reá a kakukk,
szóról szóra így volt:

 

-Honnét, szomszéd?
-Ahol voltam, onnét!
-Mit evett?
-Eleget!
-Mi jót?
-Hernyót!
-Hány volt?
-Egy volt!
-És még?
-Kukacot!
-Mennyit?
-Hatot!
-Hát még?
-Legyet!
-Hányat?
-Hetet!
-Mást még?
-Pondrót!
-Sok volt?
-Nyolc volt!
-Jó volt?
-Jó volt!

 

Hallgattam volna tovább
ezt a párbeszédet,
de hirtelen akkorát
fújt a szél: fölébredt!

 

A vihar is vele kelt,
s huga is a szellő-
ezer levél útra kelt,
szinte szállt az erdő!

 

Az égen egy felleg állt,
dézsa a kezében,
s mint aki csak erre várt,
ránk öntötte éppen!

 

Megáztak a madarak,
megázott a szél is,
szedhettem a lábamat,
bőrig áztam én is!

 

Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző?

 

Hová lett az ellenőrző?

Anyu kérdez, apu faggat:
- Ellenőrződ hová raktad?
Ezt kérdezik napok óta,
unalmas már ez a strófa.

 

Nem találom! Mondtam bátran.
Ott maradt az iskolában,
vagy a padban felejtettem,
vagy útközben elvesztettem.

 

Vagy a cica vihette el!
Próbálkoztam újabb trükkel.
Tegnap bebújt a táskámba,
mérges is lettem csudára.

 

A lábammal dobbantottam,
ki is ugrott onnan nyomban.
Ellenőrzőm csak elvitte,
ejnye vajon hová tette?

 

Így sorolom egyre tovább,
keresve a rejtély okát.
Anyu hallgat. Jaj de ciki.
Tudja, hogy füllentek neki.

 

A szobába apu lépett,
vágtam csodálkozó képet.
Ellenőrzőm ott volt nála,
szőnyeg alatt megtalálta.

Na majd elverem a cicát,
beírt neked egy szekundát!
Mondta apu nagy mérgesen,
rögtön eltört a mécsesem.

 

Ne verjétek meg a cicát,
nem ő adta a szekundát!
Tanító nénitől kaptam,
mert az órán rosszalkodtam!

 

Apu és az anyu nevet:
- Örülök, hogy jó a szíved!
Ne félj nem bántjuk a cicát,
de kijavítsd a szekundát!

 

Tamkó Sirató Károly : Vándormóka

 

Elindultunk

 

Balátára malátáért,
Galántára palántáért,
Rabizára paprikáért,
Soroksárra salátáért,

Macsoládra - kocsonyáért,
Kocsonyádra - mazsoláért
Cseresznyésre cseresznyéért,
Szerencs-Érre szerencséért,
Pécelre - mézért
Mézeskútra - pénzért.

 

Jöttünk-mentünk

 

Nagylaposon - hegyesen,
Homoródon - begyesen,
Hétrongyoson - feszesen,
Lassú-réten - sebesen.

 

Mit csináltunk?

 

Hévízen - vacogtunk,
Szomoródon - kacagtunk,
Árnyékoson - napoztunk
Koplallón - jóllaktunk,
Éberlakon - álmodtunk.

Tolcsván tocsogtunk,
Potyondon potyogtunk,
Szikszón szikkadtunk,
Csuklódon csuklottunk,

Lepénden lepényt ettünk,
Legénden legénykedtünk,
Nyíratádon - bolondoztunk,
Bolondócon - nyiratkoztunk,

Szekeresden szekereztünk,
Nekeresden nem kerestünk,
Heverdelen elhevertünk,
Elôréven elrévedtünk.

Be is értünk

 

Verebesre - seregestül,
Seregesre - verebestül,
Fenekesre fenekestül,

Csolnakosra csolnakon,
Lovas-szirtre jó lovon,
Szombathelyre szombaton,

Hangosvölgybe - daltalan,
Dalos-zugba - hangtalan,
Zajgóvárra - zajtalan,

Szomjhelyre szomjasan,
Gyopárosra párosan,
Boldogkőre, Bársonyosra
bársonyban és boldogan!

 

Tamkó Sirató Károly:
Tengerecki haza száll

 

Szil
szál
szalmaszál!
Merre járt a Pál?
Merre járt a
messzivágyó
jéghegyjáró
felhõszálló
Tengerecki Pál?

 

Ment, amerre
szeme látott...
Bebolyongta
a világot
- s belefáradt
már.

Lova üget...
Gépe dörög...
Magában ő
így füstölög:

 

Mért is menjek Tangerbe
- fulladni a tengerbe!

Gyötörjön a zsába
- nyirkos Kambodzsába?!

 

Nagy melegbe, nagy hidegbe
- izzadjak-fázzak Tibetbe?!

Sürgönyözhet Jereván:
-Tengerecki, gyere mán!

 

Üzenheti Bábel:
- engem ne hibázz el!

Suttoghatja Nápoly:
- engem holtig ápolj!

 

Zúg a Gangesz... Mindhiába
- nem indulok Indiába!

Hogyha mennék Asszíroszba:
- a Sors tönkremasszírozna!

 

Az a cudar Kalkutta
- béremet lealkutta!

Mind befagyott Bangkokba
- betétem a bankokba!

 

Kérhet-várhat Hawaii
- kedvem nem a tavalyi!

Mit érdekel Raratonga
- fürdök én a Balatonba!

 

Hazaszállok, mint az álom
- a hoppla-hopp-szalmaszálon!!!

Itt maradok veled én
- itt a Tisza peremén...

 

Így kiáltok: Tengerecki,
- a földgömböt itt hegyezd ki!

Kacagnak a nyári egek...
- itt dalol majd tiveletek

 

Szil
szál
szalmaszál...
itt lesz boldog közöttetek
ecki
becki
tengerecki
engerecki
vengerecki
Tengerecki Pál!

 

Kopré József: Játszótéren

 

Építettem sárból,—házat,

mellé meg egy Lángosgyárat.

Azt is sárból építettem

ezzel a két kis kezemmel.

 

Sár az ajtó, sár az ablak,

elől Sárkutyák ugatnak.

És akik ott sorban állnak,

mind a Sárlángosra várnak.

 

Sár a kocsi, sár a kosár,

ez a Sár-gyár, Sárosdon áll.

Sárosdon a játszótéren

minden reggel meg is nézem.

 

És, ha építek egy várat,-

eladom a Lángosgyárat...

 

Bródy János: A sündisznó

dalszöveg

énekli: Halász Judit

 

A sündisznó már gyerekkorában
gyerektüskéket növeszt
És minden gyanús mozdulatra
hegyes tüskéket mereszt
S ha valaki túl közel merészkedik
gombolyaggá gömbölyödik
a sündisznó így védekezik

 

A sündisznók bizony gyanakvók
túl sok bennük a félelem
Azt hiszik, hogy a tüskék nélkül
a létezésük védtelen
Ha valaki túl közel merészkedik
gombolyaggá gömbölyödik
a sündisznó így védekezik

 

A sündisznó már gyerekkorában
egyedül megy a rétre ki
Nem kap enni az anyukától
és senki nem segít neki
Ha valaki túl közel merészkedik
gombolyaggá gömbölyödik
a sündisznó így védekezik

 

A sündisznót az apukája
ha bajba kerül, nem védi meg
És szegényke nem tud kiabálni
hogy: Gyertek, gyerekek, segítsetek!
A sündisznók szerint tehát
a tüskék hasznos fegyverek
De ki tudja, mért növesztenek
tüskét az emberek