Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek szavalóversenyre alsósoknak III.

Ingrid Sjöstrand:

Ha nagy leszek

 

Ha nagy leszek,

híres ember leszek,

titkos telefonszámot tartok,

és autogramot küldök

a gyerekeknek,

akik bajuszt rajzolnak

a képemre az újságban.

Ha megunom

a hírességet,

rendes telefonszámot

kérek,

és bajuszt növesztek,

akkor majd nem ismer meg senki

(csak a gyerekek,

akik bajuszt rajzoltak

a képemre az újságban)

 

Juhász Magda-Álomhajó

 

Aludni szeretek, aludni jó,

mert elindul velem egy nagy hajó.

Utasa megannyi tarka sereg,

királyok, tündérek és hercegek.

 

Amikor meglátnak köszöntenek:

- De jó, hogy megjöttél te kisgyerek.

Velük járhatom a tengereket,

a kapitányuk is én lehetek.

 

Van egy kis sziget, mely igen csodás,

ott lakik régóta egy óriás.

Nem félek tőle, mert vidám fickó,

igaz, hogy nagyra nőtt, de szíve jó.

 

Vidáman fogad, ha megérkezem,

és mindig boldog, hogy játszhat velem.

Mikor a vállára felültet ő,

magasabb vagyok, mint a hegytető.

 

Egy éjjel kalózok támadtak rám,

de persze kéznél volt a parittyám.

Ettől a sok zsivány úgy megijedt,

elúsztak, és szabad lett egy sziget.

 

A sziget lakói éljeneztek,

azt mondták királyuk én lehetek.

Koronát, kincseket hoztak oda,

de én már vágyódtam újra haza.

 

Így szóltam: - Köszönöm jó emberek,

nem kell a királyság, a kincsetek,

mert van egy kis ország, egy kis falu,

ott vár sok jó barát, és az anyu.

 

És reggel amikor hazaértem,

anyunak én mindent elmeséltem.

Nem lettem király, és hős se talán,

de büszkén nézett rám édesanyám.

 

Aludni szeretek, aludni jó,

elvisz, és visszahoz az a hajó.

Sok kaland történik éjjel velem,

de mégis itthon a legjobb nekem

 

Kányádi Sándor: Tűvé tevő

 

Szőrén-szálán elveszett,

lába kelt a tűnek,

cérnát, hogyha varrni kell,

most már mibe fűznek?

 

Tűvé tette a szobát,

egész áldott este.

Sírt a kislány de a tűt

hiába kereste.

 

Lába mégse kelhetett,

el senkise vitte,

meglelném, ha valaki

keresni segítne.

 

Megkérte a kiskakast,

hogy keresnék ketten.

Kukurikú, meglelem

ha keresni kezdem.

 

Tűvé tette a helyet

egész áldott este,

a kis tűt a kakas is

hiába kereste.

 

Megkérte a kiskutyát.

Bízd a szimatomra,

úgy veheted mintha már

a tű meg is volna.

 

Tűvé tette a helyet

egész áldott este,

a kis tűt a kutyus is

hiába kereste.

 

Megkérte a malacot.

Egyet se sírj húgom,

azt a kis tűt neked én

menten előtúrom.

 

Tűvé tette a helyet

egész áldott este,

túrt a malac, de a tűt

hiába kereste.

 

Megkérte az egeret,

utána a macskát,

végül a vakondot is,

de nem látta hasznát.

 

Tűvé tették a helyet,

egész áldott este,

macska, egér s a vakond

mind a tűt kereste.

 

Ám hiába, nyoma se

volt sehol a tűnek,

cérnát, hogyha varrni kell,

most már mibe fűznek.

 

Sírt, csak sírt a kicsi lány

egész áldott este,

s még álmában is talán

mind a tűt kereste.

 

Elsírta a bánatát

reggel a csikónak.

Hozz egy fogót szaporán,

rántsd le a patkómat.

 

Most verettem frissiben,

vadonatúj mágnes,

ezzel a tűt megleled,

ne sírj kicsi Ágnes

 

Térült-fordult a kislány,

s mint egy fényes bolha,

pattant a tű szaporán

a mágnespatkóra.

 

Örülnek mindannyian

a megkerült tűnek.

S a fokába sorra mind

piros cérnát fűznek.

 

Nemes Nagy Ágnes: A titkos út

 

Hogyha most elindulok,

aztán balra fordulok,

egy kis útig, titkos útig

lábujjhegyen eljutok.

 

Egyik oldalt házak háta,

fal a másik oldalon,

és a lombok zöld szakálla

átömlik a kőfalon.

 

Nem jár erre senki, senki,

csak talán a Nem-tudom-ki,

az is akkor, hogyha kell,

kézen fogva Senkivel.

 

Messze innen utcalárma,

messze dong a kisvasút,

így bújik a - pszt, pszt!

így lapul a - pszt, pszt!

titkos út

 

Pákozdi Gabriella:

A madárijesztő keserve

 

Dúl-fúl förgeteg, elvitte a fejemet!

Kobak nélkül mit sem érek,

kacagnak a seregélyek,

hiába is hadonászok,

kézzel-lábbal kalimpálok,

körém gyűlnek mindahányan,

és gúnyámra fittyet hányva

gyomruk tömik degeszre,

szőlőimet szemtelenül

szemezve!

 

Így hát búsan eloldalgok,

ki látott már ilyen dolgot –

Vajon mitévő legyek...

Nem látták a fejemet?

Fejvesztetten gondolkodni

se lehet!

 

Szilvási Csaba: Boncidai pincebál

 

Hencidai Cinci Döncit,

Táncot ropni Boncidára,

Boncidai Finci Inci

Meghívta a pincebálba.

 

Felpezsdült a Dönci vére,

táncra perdült táncos lába,

s frissen, fürgén, gyalogszerrel

el is indult Boncidára.

 

"Félre innen, félre, félre!"-

cincogott egy hőscincérre,

aki szintén Boncidára

cammogott a pincebálba.

 

"Egészen jó hátasló ez,

csak úgy látom, szörnyen lusta..."

Nem folytatta, mert a cincér

Bajsza orrát csiklandozta.

 

Dönci - hapci, hapci, hopp! –

tüsszentett egy jó nagyot.

Megijedt a cincérpaci,

nagyot ugrott, s uccu neki,

illa berek, nádak erek...

 

Erre várt a Dönci gyerek,

Felpattant a cincérlóra,

s nem is szállt le addig róla,

amíg cincérparipája

be nem futott Boncidára.

 

Boncidán a pincebálban

már javában ment a móka,

folyt az egérhejehuja,

cincogott az egérnóta.

 

A zenekar egész éjjel

macskacsúfolókat játszott,

s ő cifrázta Incijével,

reggelig a pincetáncot.

 

Szilvási Csaba: A vöcsök és a tücsök

 

Röcsögei Vöcsök Csöpit

az öcsödi csücsökre

vacsorára hívta öccse

szöcskére és tücsökre.

 

Elindult hát Röcsögéről

az öccséhez Öcsödre,

s Böcsre érve rátalált

egy csorba tejesköcsögre.

 

Belebújt a kíváncsiság

a kis búbosvöcsökbe,

bepréselte buksi fejét,

s beszorult a köcsögbe.

 

Köcsögbe zárt búbos fejjel

aludttejtől csöpögve,

hogy menjen el Vöcsök Csöpi

tücsköt enni Öcsödre?

 

Tán hogy ilyen köcsög fejjel

még őt nézzék tücsöknek,

s nem egy csúcsos, köcsögbezárt

fejű búbos vöcsöknek?

 

Nagyot ütött kemény csőrrel

széttörte a köcsögöt,

s vacsorára - csicseregve –

el is érte Öcsödöt.

 

Szilvási Csaba:

Harcsa Marcsa lakodalma

 

Nádpántlikás a tó partja,

ma megy férjhez Harcsa Marcsa.

Lázban ég a harcsacsalád,

harcsa mama se hall, se lát:

 

"Ugorjon el a fésűkért

a legfürgébb leánysügér!

Hozza be a tükörpontyot,

fésülje a harcsakontyot

- egyik jobbra, másik balra –

két csinos nyoszolyógarda!"

 

Elkezdődött a lakoma.

A fő helyen Harcsa Soma,

a vőlegény: egy szép, nyalka,

nagybajuszú délceg harcsa.

 

Megivott a lagzi alatt

öt kád csukamájolajat,

meg még kettőt, azt már főleg

inkább étvágygerjesztőnek.

 

Hová tűnt a sok szép balin,

s aki csak részt vett a bulin?

Lazac, amur, compó, busa,

dévérkeszeg, kárász, csuka,

 

márna, garda, sügér, koncér,

meg a pisztráng, a főpincér,

meg a szorgos, ámde balga

csinos két nyoszolyó-garda.

 

A rengeteg hínárleves,

nádsaláta (friss és fejes),

szúnyogpörkölt, légyszárny (hártyás),

májpástétom, algamártás,

kapros vízitökfőzelék,

 

az új férjnek nem volt elég,

amikor már más nem maradt,

felfalt minden vendéghalat

a nagytorkú Harcsa Soma.

 

Így ért véget a lakoma.

 

Zelk Zoltán: Egyszer én a kirakatban

Egyszer én a kirakatban

olyan almát láttam:

mikor néztem, rám nevetett

pirosan és bátran.

 

Van nekem is egy kis almám,

szomorú, nem bátor,

mint a kicsi kutya, hogyha

elviszik anyjától.

 

Lehet, hogy csak gyerekalma,

s vágyik még a fára:

ringatgassa, altatgassa

édesanyja ága.

 

Szél fürössze, nap törölje,

s hogy ne fázzon éjjel:

szálljon hozzá egy jó csillag,

s takarja be fénnyel.

 

Alma, alma, bárcsak mostan

olyan csuda esne:

az én almám nem is alma,

piros labda lenne!

 

Fölhajítnám a plafonra,

a falakra szállna –

bárcsak olyan alma volna,

hogy labdává válna!

 

De ha aztán megint alma

lenne, azt szeretném:

előbb játszadoznék véle,

azután megenném!