Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek szavalóversenyre alsósoknak II.

Gazdag Erzsi: A méhecske inge

 

Szomorkodik a méhecske;

kimosta az ingét,

ökörnyálra terítette,

szél szárnyára kerítette,

s a felhőbe repítette,

mint a könnyű pillét.

 

Föltekint a bodzafára.

Könnye kőre csorran:

"Cinkemadár, ha arra jársz,

ingecskémre ha rátalálsz,

kapd csőrödbe nyomban,

s hozd le nekem onnan!"

 

Cinkemadár megsajnálta,

szólt a pacsirtának:

"Itt egy kis méh panaszkodik;

ingébe szél kapaszkodik,

valahol a felhőn úszik

lengő vitorlának.

 

Te ismered azt a felhőt,

mondd meg neki szépen:

eressze el vitorláját,

dobja le a méh ruháját!

Megfizetem fáradságát

tán a jövő héten."

 

Kis pacsirta szárnyát tárja,

s fellegekbe röppen.

Cinke és méh ott lenn várja,

s ím, a méh habruhája,

mint a harmat a virágra,

lábuk elé csöppen.

 

Iván Magda: Kicsi vagy nagy?

 

- Petikém, húzd gyorsan a cipődet,

hiszen nagyfiú vagy már!- mondja reggel anyu.

 

- Petikém, ne szürcsölj, mint a malac,

hiszen nagyfiú vagy már! - mondta délben anyu.

 

- Petikém, elég legyen már a tévézésből,

hiszen te még kisfiú vagy! - mondta este anyu.

 

- Anyu, miért van az, hogy reggel és délben nagy vagyok,

estére kicsi leszek? - kérdeztem anyut.

 

- Összemegyek, mint a tej? Elfogyok, mint a vajas kifli?

Töpörtyűvé töpörödöm, mint a zsírszalonna darabok? Akkor

Én most kicsi vagyok, vagy nagy?

 

- Hol kicsi vagy, hol meg nagy. Van amihez még kicsi vagy,

van, amihez már elég nagy! - válaszolt anyu.

 

- Szóval, ezt mondta, de meg nem nyugtatott. Máig sem tudtam

eldönteni, hogy kicsi vagyok, vagy nagy vagyok!

 

Juhász Magda: Fürödni kell!

 

Óránk alig ütött hetet,

anyu máris sürgetni kezd:

- Fürödni kell, aztán ágyba,

holnap mész az iskolába.

 

Aludni kell, ezt megértem,

de fürödni minek nékem?

Holnap úgyis piszkos leszek,

anyu ebből mégsem enged.

 

A játéknak vége mára,

dugnak máris be a kádba.

Hideg a víz, most meg meleg,

szappan csípi a szememet.

 

Kiabálnék: - Van már jogom!

De félek, hogy jön a pofon.

Itt a kis-szék, lépj csak ide!

Fürgén töröl anyu keze.

 

Aztán felvesz a hátára,

így indulunk a szobába.

A nyakába kapaszkodom,

közben egyre mondogatom,

hogy fürödni felesleges,

holnap úgyis piszkos leszek

 

Nagy Bandó András:

Amit nem értek

 

Nem értem Piroskát, a farkast se értem,

ezért a mamámtól folyton újra kérdem:

 

Mért élt az erdőben egyedül a néni?

Mért nem tudtak néki közellátást kérni?

 

Mért játszott a farkas színlelve nagyanyát?

Mért őt ette előbb, s mért nem az unokát?

 

Hogy fért el az anyó a farkas hasába?

Hogy bírta el őket anyóka vaságya?

 

Mért kellett cipelni farkashoz a követ?

Mért nem lőtt a vadász, ha ilyenkor lövet?

 

Hogy lehetett szomjas az ordas a kőtől?

Mért kellett levarrni hátulról-előről?

 

Mért nem volt egy puska otthon a vaságyban?

Hogy maradtak élve farkasunk hasában?

 

Mért kell egy farkasnak két embert is enni?

Amiket nem értek, egyelőre ennyi.

 

Osváth Erzsébet:

Zsémbes Zsófi ébredése

 

- Hol a zoknim?

Hol lehet?

Megették az egerek?

Már mióta keresem.

Sehol, sehol nem lelem.

 

Ó, te bitang!

Megvagy végre!

Felmászott a hintaszékre!

A cipőmre tettem pedig.

Milyen rosszul viselkedik!

 

Hát a cipőm, cipőm hol van?

Világgá ment nagy titokban?

Vagy csak bújócskázik velem?

Nosza, őt is kereshetem!

 

Megvan! Megvan!

El sem szaladt.

Itt kuksol, ni,

az ágy alatt.

Előkerült, de hogyan?

Piszkosan és porosan!

 

Jaj, a szoknyám,

rakott szoknyám!

Te is szégyent hozol csak rám!

A földön van a helyed?

Mondd, ki tette ezt veled?

 

A szél fújt le

vagy ki más?

Nem, nem, a szél nem hibás!

Még csak be sem surranhatott,

úgy bezárták az ablakot.

 

Szép szalagom milyen gyűrött!

Ilyet többé el nem tűrök!

Mért nem mondta nekem senki,

a hajamból vegyelek ki?

 

Tűvé tettem szobám, ágyam,

amíg mindent megtaláltam.

Mit is tegyek?

Hova legyek?

Mennyi gondom van veletek,

ti mihasznák, rendetlenek!

 

Kivasalom szalagom.

Libeg-lobog hajamon.

Cipőm ragyog, mosolyog rám.

Leporolom rakott szoknyám.

Ennyi munka! Alig győzöm.

Csoda hát, ha zsörtölődöm?

 

Szalai Borbála: Hápi kacsa

 

Volt egyszer egy kicsi kacsa,

úgy hívták, hogy Hápi.

Alig bújt ki a tojásból,

máris tudott járni.

 

Pihés volt a feje, nyaka,

szárnya, hasa, háta,

színe pedig, mint a pitypang,

éppen olyan sárga.

 

Hápi kacsa minden reggel

fölkelt kakasszóra,

kapta magát s szaporázva

totyogott a tóra.

 

Hogy a vízbe toccsanhasson,

mindig csak azt leste...

Fürdött reggel, fürdött este,

jót lubickolt este.

 

Hát egy napon Hápi kacsa

csodálkozva látja:

hófehér lett nyaka, hasa,

háta meg a szárnya!

 

Addig-addig mosdott, fürdött

lubickolt a tóba' –

amíg az a szép sárga szín

mind lekopott róla...

 

Szuhanics Albert:

Csirke kupa

 

Indul már a csirke kupa,

remek a csibék csapata.

Friss a csapat, még csak napos,

sok köztük a sárga lapos.

 

Ellenfelük a kis kacsák,

kacsatalpon, kacsa csukák.

A pályán van egy pocsolya,

jól cselez ott a kis kacsa.

 

Kacsa Csaba kacsa csatár,

a hálóba bele trafál.

Nem kutyagolt de kacsagolt,

beakasztott egy kacsagólt.

 

Kacsa Kázmér jól cselezett,

három csirkét beetetett.

Úgy kilőtte a jobb felsőt,

eltalált egy bárányfelhőt.

 

Kapust cserél csirkék népe,

jő a csatárok nagy réme.

Csirke Charley Manchesteri,

gólt nem lőhet kacsa neki!

 

Mindent hárít csőrrel,lábbal,

vetődik robinzonáddal.

De csendben van a csirkenép,

hová szalad a B-közép?

 

Pire-pire darát hoztam

kislibákkal barátkoztam!

Kiáltozik a kis Dóra,

a sok dartát szerte szórja.

 

Máris jön a kacsa család,

otthagyják a csirke kupát.

Majd jönnek, ha begyük tele,

csirke itató a neve.

 

A focimeccs félbeszakadt,

mindenki Dórához szaladt.

Sárga begyük teleeszik..

Nem kell már a kupa nekik.

 

Weöres Sándor

Ballada három falevélről

 

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

 

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból

 

Elröpült három falevél

 

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

 

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

 

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehunyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

 

Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél

tehetetlenül a világból.

 

Ott lenn a sár, fekete, mély

ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?