Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versek évnyitóra

2010.07.31

Versek évnyitóra

 

Létay Lajos: Jó tanulást!

 

Kicsit elrabolt a rigó,
csöppet elcsípett a darázs,
elvitt belőle a patak,
vonat, tenger, táborozás,
s mire megcsörren a dió,
volt-nincs már a vakáció!

 

Sajnálod-e? No, ne tagadd,
én is sajnálom a nyarat,
a madarat, hogy elrepült,
a patakot, hogy elszaladt,
de mit tehetnék kis koma,
ősz van, megnyílt az iskola.

 

S ugye nem is rossz ez!
Megint együtt a sok jó barát,
a rétről a sok labda mind
ide a nagy udvarra szállt,
s ahány kiránduló, halász,
mind itt zsibong most, itt tanyáz.

 

S nézd a sok kis pislogó kicsit,
a sok riadt madarat,
micsoda izgalom nekik,
e zsongó őszeleji nap,
hogy ámuldoznak mindenen,
mi oly ismert neked, s nekem.

 

Menj szépen, fogd meg a kezük,
hogy bátran lépegessenek,
vezesd őket, segíts nekik
bejárni a titkos termeket,
mutasd meg nekik a padot:
Innen nyílnak a csillagok!

 

Majtényi Erik: Iskolanyitáskor

 

Micsoda tűzijáték
volt ez a nyár! A roppant
üvegharang, az égbolt,
hogy sziporkázott, lobbant
s aranylón alácsordult
a völgyre, a sík vidékre.
Most elcsitultan csillan
megbékélt, szelíd kékje.
Most már csak egyszer-egyszer
izzikát délidőben.

 

Forrón emlékezőnek
gyümölcsöt érlelően.
S úgy készülődünk közben,
a higgadtabb, az őszi
napokra, hogy varázsát
még minden sejtünk őrzi.

 

S hogy visszazeng még bennünk
tengerpart, sátortábor
mozgalmas, szép nyüzsgése
most is, iskolanyitáskor,
 s hisszük, hogy friss szorgalmunk
arany gyümölcsöt érlel
maradék nyári tűzből,
maradék nyári hévvel.

 

Weöres Sándor: A tanév-nyitáskor

 

Almát, körtét, szilvát, szőlőt
hoz szeptember,

nekünk új tanévet, tudja
minden ember.

 

Mint az égen átcsóvázó
üstökösök,
ragyogjanak munkánk nyomán
az ötösök.

 

Kívánjuk a húgocskának,
öcskösöknek,
ne legyenek szükiben az
ötösöknek.

 

Kívánjuk tanárainknak,
hogy vödrökkel
minket nyakon önthessenek
ötösökkel.

 

Ha szűkölködünk megszolgált
ötösökben,
a tanév nekik se könnyű,
de nekünk sem.

 

Ne mint az üres jászolba
Nincses ökre,
bámuljunk a meg nem szerzett
ötösökre.

 

Köszöntőnkben csökönyös rím
a sok ötös,
mert szándékunk jól tanulni
már örökös.

 

Kapuvári Béla: Az első óra

 

Már útra készen gyűlt a drótra
a fürge fecskehad,
csivog-cseveg, akár a padban
a víg gyerekcsapat.

 

Nyolc óra van, csengő csilingel,
a zaj, a beszéd elül.
Megülnek percre kint a fecskék,
s a gyermekek belül.

 

Kitárul csendben az ajtó,
kerekre nyílt szemek
új tanító néninek szemébe
bátran tekintenek.

 

Közöttünk ül a padban ő is
keze kezünkhöz ér:
s az első órán véges-végig
mesél, mesél, mesél.

 

De csengettyű hasít a csendbe
kirobban a zsivaj,
s víg gyerekhad, huss, kiröppen
akár a fecskeraj.

 

Szalai Borbála: Utolérem a bátyámat

 

Mi tagadás, irigyeltem
Hogy a bátyám iskolás,
Hogy őneki gyerekjáték
Az írás, az olvasás.


Csodáltam, hogy milyen szépen
Formálja a betűket,
S hiába van sok belőlük,
Ismeri a nevüket.


Úgy megy neki az olvasás,
Akárcsak a vízfolyás
Hej — gondoltam —
Mikor lesz már
Belőlem is iskolás!


S most, amikor beírattak
Iskolába az idén,
Megfogadtam: a bátyámat
Utolérem, bizony én!

Reggel rám köszönt

Reggel rám köszönt a fecske:
„Hova mész, te gyerekecske?”
Mondom neki: „Hallod, fecske,
Nem vagyok már gyerekecske,
Fejszém vágtam kemény fába,
Sietek az iskolába.
Iskolás lesz majd belőlem,
Sokat tanulhatsz majd tőlem!

 

Létay Lajos: Mit akar a ceruza?

Az asztalon új ceruza
meghegyezve szépen
lássuk vajon hogyan ír,
hogyan áll a kézben?

Megmarkolja Palika,
nekiesik Péter,
de lám csak, a ceruza
botorkál, szökdécsel.

Erre húznák – arra megy,
csúszkál jobbra – balra,
irkapapírról lelép
s karcol az asztalra.

Mit akar e ceruza?
Vesszőt, cukrot vár-e?
Miért nem ír betűket,
mint a Marikáé?

Nem tud – mondja Palkó,
még újra kipróbálja.
Nem baj ő is jön velünk
ősszel iskolába.

 

Szalai Borbála: Csacsi

Nőtt a csacsi, növekedett,
nagy csacsivá cseperedett.
Azt mondta az anyukája:
”Beíratlak iskolába!
Tanulj fiam, okosodjál,
lusta szamár ne maradjál!”
- Így került az első b’-be,
csacsi család csemetéje.
Vettek neki könyvet, irkát,
kalamárist, tollat, tintát.
Táskát is, egy szép nagyot,
abba mindent berakott.

Reggelenként útnak eredt,
a nagy fülű csacsigyerek.
Sietett, hogy idejében
ott legyen az első b’-ben.
Gondtalanul nyargalászva
ment mindig az iskolába.
Hátán vitte tudományát,
a hatalmas teli táskát…
Mert a csacsi úgy gondolta,
a tudományt abban hordja.

Teltek, múltak napok, hetek,
a sok kicsi elsős gyerek
az abc-t megtanulta,
már az egyszer-egyet fújta.
A csacsi meg minden este
a könyvét feje alá tette!
Azt hitte, a tudománya
így vándorol buksijába.
Tanulni biz’ nem volt kedve,
sose tudta, mi a lecke!
Ült, csak ült a szamárpadban,
kalimpált a füle nagyban…

Csacsi család fiacskája
az első b’-t ötször járta.
Tudomány rá így sem ragadt,
bizony, jó nagy szamár maradt!

 

 

Csiling-giling, irka, tábla
Fiúk, lányok, iskolába!
Csiling-giling, ébredjetek!
Iskolába siessetek!
Csiling-giling, irka, tábla,
Gyertek, gyertek iskolába!

 

Donkó László: Elsős leszek

Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!
Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.
Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.
Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!

 

Hívogat az iskola

Hívogat az iskola
Kapuját kitárja
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába.

Jó barátunk lesz a könyv
És a falitábla
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába!

Számolunk és olvasunk
Vidám nóta járja
Kispajtásom, gyere hát

Menjünk iskolába.

 

Osvát Erzsébet Az első iskolanap

Édesanya otthon

türelmetlen várja,

mikor jön már haza

kedves fiacskája.

Milyen lassan múlik

a délelőtt máma!

Bezzeg, máskor mintha

gyors szárnyakon szállna.

Na, végre megjött már!

Hogy ragyog a szeme!

Mintha napsugárkák

bújtak volna bele.

Kezében a táska,

letenni sajnálja,

biztosan magával

viszi majd az ágyba.

Kikerül az irka,

benne ákombákom.

Mutogatja büszkén:

- Ez az én írásom!

Édesanyja meg is

dicséri Gyurikát,

és süt neki finom

túrós palacsintát.

Majtényi Erik Számtanirka

Kockás az irkám:

számtanirka:

felét már sok-sok

szám tarkítja,

másik felét is

mind teleírom,

megférnek szépen a

kockás papíron.

 

Egyesnek, négyesnek

szilárd a lába,

kettesnek, hármasnak

hajlott a háta,

tátong a nulla,

az ötös: horgas,

perecet árul

sok kicsi nyolcas.

 

A nehezének

most nekikezdek,

s ha megtanultam

az egyszeregyet,

mind összeáll a

számsor és oszlop,

osztok és szorzok,

szorzok és osztok.

Gyárfás Endre Iskolások vagyunk

ÉBRESZTŐ

Csörren a, csörren a csengős óra,

hétalvócska ébredj már!

Látod, a cirmos az első szóra

pattan az ágyból, táncot jár.

Csörren a, csörren a csengős óra,

iskolás vagy, kelj már föl!

Jól esik egy kicsi könnyű torna,

fogkefe, fogkrém, fürdő vár!

ÍROGATÓ

Kisbetűk és nagybetűk

álljatok a sorba!

Ne ugráljon senki, mint

ugri-bugri bolha!

Mondat élén hadnagyok:

a nagybetűk állnak.

Ők vezetik a kicsiny

betűkatonákat.

ZSIBONGÓ

Ha a kedved borongó,

felvidít a zsibongó.

Nem madárház, nem kaptár

nem garázs és nem hangár:

van itt mégis zümmögés,

zúgás, búgás, berregés.

 

Hányféle hang! Vihogó,

nyivákoló, nyihogó,

dudorászó, dörmögő,

brummogó és bömbölő.

Ha a kedved borongó,

nem maradhatsz búsongó:

várva vár a zsibongó.

 

Hannes Hüttner Megállok a magam lábán,

azaz hányadán állok a világgal?

Sok mindent tudok, és mégis keveset,

s hogy végre a magam

lábára álljak,

nekivágok a világnak,

azaz legelőször

az iskolának.

Előbb a betűket tanulom sorjában,

és a számokat is,

hogy tudjam, mennyi az egy,

és mennyi a tíz.

Azután körülnézek,

hogy hol lakom,

s a dolgok mennyit érnek,

minek mi az ára, s milyen munka

után kerültek éppen

arra a pultra.

S így jutok - míg telnek az évek -

magam is oda, hogy munkába lépek,

könyvet nyomtatok vagy aratok,

vagy éppen tanítok, mondjuk, egy

iskolában,

előbb a betűket sorjában,

és a számokat is,

hogy mások is tudják,

mennyi az egy, és

mennyi a tíz.

/Ford.: Tarbay Ede/

 

Hárs Ernő - Vége a vakációnak

 

Kopog már a barna dió,

véget ért a vakáció.

 

Vidám ruhák, fénylő szemek,

gyülekező gyereksereg.

 

Mint a fecskék messze délre,

készülnek az új tanévre.

 

Villanydrótjuk iskolapad,

kedvük alatt majd leszakad.

 

Fiú, leány cseveg, csipog,

csupa emlék, csupa titok.

 

Patak vize, erdő zöldje

zsong szavukkal körbe-körbe.

 

Hozzá annyi napfény vakít,

elég lesz az új tavaszig,

 

hogy se szél, se fagyos utak

ne lopják el mosolyukat,

 

s mindegyikük bátran szálljon

át a betű-óceánon.

 

Hárs Ernő: Vége a vakációnak

 

Kopog már a barna dió,

véget ért a vakáció.

 

Vidám ruhák, fénylő szemek,

gyülekező gyereksereg.

 

Mint a fecskék messze délre,

készülnek az új tanévre.

 

Villanydrótjuk iskolapad,

kedvük alatt majd leszakad.

 

Fiú, leány cseveg, csipog,

csupa emlék, csupa titok.

 

Patak vize, erdő zöldje

zsong szavukkal körbe-körbe.

 

Hozzá annyi napfény vakít,

elég lesz az új tavaszig,

 

hogy se szél, se fagyos utak

ne lopják el mosolyukat,

 

s mindegyikük bátran szálljon

át a betű-óceánon.

 

Szamuil Marsak: Kisdiákok új világa

 

Szemedben még az álom,

s a nyár emléke is,

haj, kisdiák barátom,

utad most merre visz?

 

A pad s a tábla vár rád,

a kréta, csöngetés,

nem kísér a bátyád,

míg iskolába érsz.

 

Figyeld, hogy zsong az osztály,

harmincöt víg diák,

amint belépsz, a padnál

mind "jó napot" kiált.

 

A táska mélyén könyvek,

s a sok színes füzet:

naponta úgy köszöntsed,

mint ismerősödet.

 

Az ábécé betűi

mind üdvözölnek majd,

ha sorra sort betűzi

a kisdiákcsapat.

 

Úgy fűzi, mint a gyöngyöt,

betűt betű után.

Kik lesztek majd ti? Költők,

haj, kisdiák komám?

 

/Ford.: Tarbay Ede/

 

Kálnay Adél: Köszöntő

 

A nyár, a nyár , az elrepült,

a villanydrótra fecske ült,

készül már lassan messzire,

talán a világ végire.

 

Szállnak a napok, mint a szél,

kerengve hull már pár levél,

nekem is mindjárt menni kell,

nem cserélnék most senkivel!

 

Táskámban könyvek, füzetek,

vár rám egy pad és sok gyerek,

számok, betűk és dallamok...

Szervusz! Iskola! Itt vagyok! 

 

Molnos Lajos: Becsengetés

 

Ezerszínű, kedves nyár:
elszállt tarka lepke –
Csitri-csivi fecskék
sem ülnek az ereszre…

Hosszú, nagyvakáció:
már csak emlék, álom –
Szép volt, jó volt, s hogy eltelt,
kicsit még sajnálom.

De szólít az iskola,
s padok, térkép, tábla
ha tehetnék, futnának
elénk az utcára.

Mint egy nyüzsgő hangyaboly,
olyan lett az osztály,
s csupa kérdésekből állunk:
„… hát te hol nyaraltál?

…tenger? …tábor? …fenyvesek?...”
Emlékek cikáznak:
egy-egy fényes darabja
az elsuhant nyárnak.

Nézzük egymást kacagva:
„ – Pityu, hogy megnőttél!...
- Kati, Palkó, te talán
kávéban fürödtél?!...”

Szép volt a vakáció,
mint egy színes álom,
de hogy eltelt, oly nagyon
most már nem is bánom.

 

Weöres Sándor: Kezdődik az iskola

 

Könyv, toll, tinta, ceruza,

rontom-bontom,

kezdődik az iskola,

csak aszondom.

 

Kora reggel rohanás,

rontom-bontom,

nem könnyű a tanulás,

csak aszondom.

 

Tízpercben nagy futkosás,

rontom.bontom,

torkod fájdul, ne kiálts,

csak aszondom.

 

Zsemlye és vajaskenyér,

rontom-bontom,

morzsát szedhet az egér,

csak aszondom.

 

Énekóra, la-la-la,

rontom-bontom,

reng a terem ablaka,

csak aszondom.

 

Tornaóra, egy-kettő,

rontom-bontom,

leszakad a háztető,

csak aszondom.

 

Kintről benéz egy szamár,

rontom-bontom,

iskolába sose jár,

csak aszondom. 

 

Kovács Barbara: Fontos dolgok

 

Mindenféle fontos dolgok
jutnak az eszembe,
hogy például az iskolában
van-e medence?
Szünetben szabad-e felmászni a fára,
és van-e gesztenyefa, beállni alája,
ha csak kicsit esik a langyos nyári eső,
vagy lesz mindenkinél
az udvaron esernyő?

Van-e ott kedves, ügyes dadus néni,
aki majd segít a cipőmet bekötni?
A tanító néni szeret majd engem?
Ha jól tudom a leckét,
megpuszilgat engem?
Megfogja a kezem, ha sétálni megyünk?
És az anyukám is eljöhet majd velünk?

A tanító néni az ölébe ültet?
Ha nem tudok valamit,
nagyon megbüntet?
És ott is lesz szülinap,
meg gyermeknapi móka?
Lesz-e ropi, süti, meg mindenféle torta?
Mi vár rám az iskolában,
úgy szeretném tudni,
legjobb volna mégis mindig itt maradni!

 

Osvát Erzsébet: Varázslat történt

 

Én az iskolától

varázslatot vártam.

Úgy képzeltem, hogy egy

mesebeli várban

varázsolni tanít

egy okos varázsló:

termetre óriás,

két szeme parázsló,

szája varázsigét

mormolgat nekünk,

és egyszer majd mi is

varázslók leszünk.

Így is lett. Megtörtént

a várt nagy varázslat.

A betűk, a számok

barátokká váltak.

Az okos varázsló,

a tanító bácsi

segített hozzájuk

kulcsokat találni.

A varázsigékre,

ahogy megtanított,

könyvem sok meséje

azóta nem titok.

De nem titok többé

a tarka szivárvány,

s hogy a fák mért állnak

ősszel olyan árván...

És mégis, mégiscsak

varázslat marad

az a régi, első, szép

iskolanap.

 

Osvát Erzsébet: Első osztályosok!

 

Óvodások voltatok -

kisfiúk, kislányok.

Tündérország berkeit

bebarangoltátok.

Iskolások lettetek.

Mi minden vár rátok!

 

Nagy felfedezések,

szép kirándulások.

Betűországba vezet

a tanító néni.

Mennyit fogtok ti otthon

majd erről mesélni!

Számországban elámul

a szemetek-szátok

a temérdek kincsen,

amit ott találtok.

 

Kezdődik az utazás,

a csengő már csenget.

Kívánunk hát jó utat

s hozzá vidám kedvet!

 

Osvát Erzsébet: Verekedő Dani

 

Dani  első az osztályban

a verekedésben.

- Van -e bátrabb, mint én - kérdi -,

a negyedik bé-ben?

 

De amikor szól a csengő,

hideg fut a hátán.

Tüstént Karcsi mögé bújik,

ott lapul meg gyáván.

 

Ha kihívják a táblához,

hebeg-habog, dadog.

Bezzeg, akkor nem dicsekszik:

·                            Milyen bátor vagyok!

 

Osvát Erzsébet:Melyiket válasszam?

 

Sovány az egyes,

nem szeret enni.

Ne akarj soha

barátja lenni!

 

A kettes hamis,

hívogat téged.

Te rá se ügyelj,

bajt okoz néked.

 

A hármas sem szép.

Két görbe púpja

bizonyítványod

de elcsúfítja!

 

A négyes kedves,

szelíd kis jószág.

Nem csap be téged,

hűséges hozzád.

 

Mégis az ötöst

válasszad társnak.

Örömöt szerzel

édesanyádnak!

 

Osvát Erzsébet: Szeptember elseje

 

Szeptember elseje

elérkezett végre.

Örömöt csillant az

elsősök szemébe.

 

Még alig pitymallik,

ők már talpon vannak,

nehezen várják, hogy

útnak induljanak.

 

Kis táskájuk fénylik,

vadonatúj, tiszta.

Benne ábécéskönyv,

tolltartó és irka.

 

Üres lett a fészek.

kirepült a madár.

A sok kicsi elsős

már iskolába jár.

 

Osvát Erzsébet: Én korán kelek!

 

Édesanyám engem

sosem ébreszt reggel.

Ha hiszitek, ha nem,

magamtól kelek fel!

 

Sokáig tart, míg az

iskolába érek,

de büszkén mondhatom,

soha el nem kések.

 

Hogy miért nem késem,

mint Pali meg Pista?

elárulom nektek,

mi ennek a titka:

 

Ébresztő óra áll

apám ágya mellett,

s ha kint felkel a nap,

bent az óra csenget.

 

Édesapát kelti,

hívja a munkába.

De nekem is csenget:

Kati! Iskolába!

 

Osvát Erzsébet: Szól a csengő

 

Hej de büszke

a ház népe!

Kicsi Bálint iskolás!

Tyúkanyó is

másképp mondja,

mint azelőtt: - Kotkodács!

Kakasunk meg

olyan cifra

kikerikit kukorít -

elhallatszik

jó messzire,

az iskolaudvarig.

Szól a csengő:

Csingilingi,

mehettek mind haza már!

Édesanya

ízes fánkkal,

édes szóval hazavár.

Piros táska

Bálint hátán,

piros mosoly víg arcán.

Csaholva fut

felé Fickó:

Csakhogy itt vagy, kisgazdám!

 

Kányádi Sándor: Szeptemberi töprengés

  Hogyha nekem szárnyam volna,

Délre szállnék, mint a gólya.

Nem kellene óvodába

járnom, aztán iskolába.

 

De azért jó mégse volna

elrepülni, mint a gólya.

Édesanyám bánatában

folyton sírna énutánam.

 

Le is teszek végleg róla,

csak azért se leszek gólya.

Inkább járok óvodába,

azután majd iskolába.

 

S mire mindet mind kijártam,

s mégse nőne ki a szárnyam,

tudom már, hogy mit csináljak:

elszegődöm pilótának.