Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek a Föld napjára

2010.04.06

Ha a fák, füvek vagy akár az erdei állatok szólni tudnának , látván az embert és viselt dolgait, azt mondanák szánakozva:- Óh, te szerencsétlen, honnan tévelyedtél ide, és hogyan fogsz te itt élni? Azt hallottuk, hogy minket is csoportosítottál, nevet adtál nekünk, de még a csillagokkal is foglalkozol, bár lábad lassúbb a zergénél, a gégédből olyan hangok jönnek elő, hogy a hozzád hasonlók sem értik meg mindig.

Rajtunk pihenhetsz – mondanák a füvek -, de ki ne tépkedj bennünket a földből, mert neked fogunk hiányozni. Mi alánk menekülhetsz az eső meg a tűző nap elől – mondanák a fák -, de ne akarj minket leigázni, mert akármilyen furcsa, idegen jövevény vagy, azt az oxigént szívod, amit mi növények kibocsátunk…”

                                                                                                  Ancsel Éva

 

A természet csodálatos. Vigyáznunk kell rá, hogy utódaink is rácsodálkozhassanak néha egy kies völgyre, vadregényes vízesésre, meredek szirtre. Ámulva nézhessék a vadászó ragadozó madarakat, vizeink rablóit, a hegyek-völgyek állatait. Büszkék lehessenek arra, hogy a technika korában is el lehet ámulni környezetük szépségein. „

 

Az erdő fohásza

 

            Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
s gyümölcsöm oltja szomjadat.

 

          Én vagyok a gerenda, mely házad tartja,
én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, melyben fekszel,
a deszka, melyből csónakod építed.
Én vagyok házad ajtaja,
bölcsőd fája- koporsód fedele.

                                Vándor, ki elmégy mellettem,
                                         hallgasd a kérésem,
                                                     ne bánts!

 

Jókai Mór : Ültess fát!

Ültess fát!
Hogyha másért nem, lombot ád.
Árnyékában megpihenhetsz,
Gondot ő visel reád.
Jó tavasszal nyit virágot:
Messze érzed illatát,
Kis madárka száll reája:
Ingyen hallhatod dalát.

Ültess fát.

 

“Lesz-e bárka, mely megtelik majd

minden égi és földi fénnyel?

Visszatérnek-e madarak

Csőrükben oxigénnel?”

(Mezei András)

 

Szép Ernő: Virágok

Nincs nekem kedvenc virágom,

melyik szebb, nem prédikálom.

Mind szeretem én a fákat,

amennyit csak szemem láthat.

Szeretem, ó a fanépet,

a fák is oly szépek, szépek.

Nem mások ők, nézz csak rájok:

Égig érő zöld virágok.

 

 

A “föld” szó nyelvünkben számtalan szóösszetételben ismert. Önmagában a Naprendszer harmadik bolygóját jelzi, tehát egy égitest neve.

A föld a mindennapi szóhasználatban a talajt is jelöli. Tavasszal a földszag, ez a semmi mással össze nem téveszthető illat, a fagytól felengedett, párolgó, lélegző talajnak a növényültetésre, a szabadban való mozgásra hívószava.

A termőföld szavunk szemléletesen fejezi ki a talajnak a növények életfeltételeit – víz-, levegő-, táplálékigény – biztosító, növényeket nevelő szerepét.

A szülőföld a Földnek az a darabja, ahol a bölcsőnk ringott, ahová mindig visszavágyunk, amelyről – ha távol vagyunk tőle – álmodunk, amelyhez ezernyi szállal, érzelmileg kötődünk.

Gyönyörű szavunk az anyaföld. Jelzi, hogy a föld átvitt értelemben anyánkhoz hasonlóan ölel, ringat táplál bennünket. A Föld-anya motívum sok nép mítoszából ismert. A navahó indiánok istenei között legfontosabbak a Nap-apa és a Föld-anya. Az előbbi a Napot, a Holdat és a csillagképeket viseli a testén, az utóbbi az éltető vizet és a növekedő növényeket. Az ég szinte minden mitológiában a Földdel párosodik. Ölelkezésüket az őstojás jelképezi, amely kettétört héjának egyik feléből az égi, a másikból a földi világ lesz. A görög mitológia szerint a Világegyetem az ég (Uránusz) és a Föld (Gaia) egyesüléséből született.

Milyen ez a földi világ a ma élő ember szemével? Mit jelent a rajta élőknek? Jelent folyókat, tengereket, hegyormokat és lankás dombokat, erdőket, parkokat, mezőket, réteket, hatalmas lombkoronájú fákat, színes illatos virágokat, a szülői házat, kertjét és még sok mindent. Azonban nemcsak szép, lélekemelő dolgokat jelent! Nagyon sok ország van a Földön, amelynek polgárai “… Anyját, a Földet, apját, a Napot úgy kezeli, mint adható, vehető, kifosztható jószágokat.” akiknek “… a Föld nem barátja, hanem az ellensége”

Környezetünkre, az ember és a természet közötti kapcsolat megváltozásának következtében számtalan veszély leselkedik. Az üvegházhatás fokozódása, az ózonréteg elvékonyodása, savas esők, olajfoltok a vizek felületén, szennyezett és fogyó ivóvízkészlet, túlnépesedés, a trópusi esőerdők pusztulása, az állat- és növényvilág genetikai sokféleségének gyors ütemű csökkenése, a termőföld elszennyeződése, a szeméthegyek stb. Ebből kiút csak akkor lesz, ha egyre többen felismerik Seattle indián törzsfőnök 1854-ben megfogalmazott gondolatának igazságát, amely szerint “ Valamennyien a Föld részei vagyunk, és a Föld a részünk.” Természetesen nemcsak felismerni kell, hanem ennek a szellemében élni, dolgozni, nevelni gyermekeinket.

 

 

Szabó Lőrinc: A föld panasza

 

 

Bőrömben férgek miriádjai

 

laknak, mozognak. Ki rakta belém,

 

ki rakta rám e külön életek

 

viszkető őrületét? Jaj, miért

 

dolgozom, mért járom a végtelent,

 

mért kell gyűrűs évekbe osztanom

 

a tengerzöld űrt, – ős glecsereket

 

tornyozva, steppék síkjait, tömör

 

társadalmát az ásványoknak, és

 

ringatnom felhők, hegyipatakok

 

szüntelen táncát, ha beszennyez a

 

testem hámjában szörcsögő nyüvek

 

népe, az ember? Spórák, atomok,

 

a férgeim! S én, a tenyészet, én,

 

én, az óriás, nem bírok velük.

Orbán Ottó: Földanyánk

 

 

A technikát, mint nászt a szűz menyasszony,

 

kívántuk is meg féltük is. Hatvanas évek.

 

Vonzó rögeszme, hogy a birtoklás mindent megold.

 

Keserves megtanulni, hogy a nincsek történelme is

 

történelem: a rozmárforma kontinens

 

fölmerül az időből, tátott szájából kiáll

 

a szegénység roppant agyara, bőrén

 

sós vízként lecsorgó faluk. És reng a partvidék,

 

és beomlik az aládúcolt templomboltozat.

 

Küldözhetjük alóla lírai üzeneteinket.

 

Kinek? Mindenki vágya a jövő.

 

Csak legyen módja visszaemlékezni,

 

„Kigömbölyödtem”, mondja majd a Föld

 

a csodavárás és a rettegés e tobzódó koráról.

Csorba Győző: Faültető

 

 

Az örök folyamatba, az élni akaró

 

élet folyamatába iktatódva,

 

mint eleven csatornán a célba áradó

 

víz, ömlik rajta át a lét, hogy folytatódva

 

őrizze ismerős világunk legnagyobb

 

kincsét, míg ő magát fenékig üresíti,

 

s vállalva dísztelen cseléd-szolgálatot

 

a győztes ívet a jövő felé feszíti.

 

Egyébhez nincs köze. Az élet megy tovább.

 

Nélküle vagy vele? Ugyan ki bánja!

 

A mű marad s hordozza majd nyomát,

 

virágzóbban, mint emlékét hiánya.

 

Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

Pálma

- Versben beszélek, és verssel köszöntsék
nagy, mozdulatlan legyezőimet
s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

Hárs

- Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon,
s kedved, hited az életed felén,
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

Nyírfa

- Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír,
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.

Almafa

- Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.

Eperfa

- Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.

Nyárfa

- Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...